Tanévkezdő információk

A tankönyvek kiosztásának időpontja:

Alsó tagozatosok (1-4. osztály) részére: 2014.08.28. (csütörtök) 8 – 12 óráig,

Felső tagozatosok (5-8.osztály) részére: 2014.08.28. (csütörtök) 13 – 17 óráig.

A tankönyvek átvételéhez feltétlenül hozza magával a szülő személyi igazolványát, és – amennyiben nem jogosult ingyenesen tankönyvre – a befizetést igazoló csekket!

Tanévnyitó ünnepség:

A tanévnyitó ünnepség 2014. augusztus 31-én (vasárnap) 10 órakor lesz a templomban. A tanulók részére a gyülekező reggel 9 óra 30 perckor a lesz az iskolaudvaron. Mindenkit szeretettel várunk!

Első tanítási nap: 2014. szeptember 1. (hétfő) reggel 8 óra.

Alapítványi elismerések

2014. június 22-én a tanévzáró ünnepségen iskolán négy diákja különleges jutalomban részesült. A Szikszai György Református Általános Iskola Tanulóiért Alapítvány Kuratóriumának döntése alapján a négy tanuló 15 ezer Ft értékű – a Hagymatikumban felhasználható – vásárlási utalványt kapott.

Rácz Anasztázia Alexandra (8.o), Sárkány Violetta (8.o) és  Varga Roland (8.o) tanulók a nyolc év alatt végzett kiemelkedő közösségi és tanulmányi munkáért, valamint az elért sporteredményekért kapták a díjat. A kuratórium hasonló elismerésben részesítette Juhász Tímea Melinda (4.o) tanulót is az alsó tagozaton négy éven át végzett kiemelkedő teljesítményért és az elért versenyeredményekért.

Gratulálunk tanulóinknak a kitüntetéshez és további sok sikert kívánunk!

Városi pedagógusnap

2014. június 6-án a VargaBalett Táncműhely növendékeinek „Etűdök és variációk” című műsorával kezdődött a Hagymaházban a városi pedagógusnapi ünnepség. Dr. Buzás Péter polgármester ünnepi köszöntője után Bácsi János pedagógiai szakértő, majd Palotai Péter, a Makó Város Fejlődéséért Közalapítvány Kuratóriumának elnöke szólt az ünnepeltekhez.

Ezt követően rubin, arany és gyémánt díszdiplomák kaptak az egykori, míg nívódíjakat a makói pedagógusok. Iskolánk pedagógusa Vigné Vári Anikó is a kitüntetettek között volt és Makó Város Pedagógiai Nívódíjának bronz fokozatát vehette át. Gratulálunk az elismeréshez és a további pedagógiai munkához sok sikert és jó egészséget kívánunk!

Nyári ügyelet

Tisztelt Szülők!

Iskolánk a nyári szünetben az alábbi időpontokban tart ügyeletet az adminisztrációs ügyek intézéséhez:

  • 2014.07.09. (szerda) 9 -12 óráig
  • 2014.07.23. (szerda) 9 -12 óráig
  • 2014.08.06. (szerda) 9 – 12 óráig
  • 2014.08.13. (szerda) 9 – 12 óráig

Iskolai ügyek intézése csak a fenti időpontokban lehetséges!

Kitűnő tanulók és jó sportolók köszöntése

Makó Város Önkormányzata nevében Dr.Buzás Péter polgármester 2014. június 2-án (hétfőn) köszöntötte a 2013/2014-es tanév első félév végén kitűnő bizonyítvánnyal jeleskedő tanulókat, valamint a jó sportolókat. A rendezvény a Hagymaház nagytermében került megrendezésre. Büszkeségünkre a 400 jutalmazott gyermek között iskolánk következő tanulói is ott ülhettek:

  • 1. osztály: Almási Hanna, Szakács Zsófi
  • 2. osztály: Juhász Márk Mihály, Hajdú Dóra, Hajdú Zsanett, Restás István
  • 3. osztály: Kiss Fruzsina Kornélia, Kolompár Evelin Alexa, Kosdi Barbara, Papp Zétény
  • 4. osztály: Juhász Tímea Melinda, Terhes Tímea Erika
  • 5. osztály: Horváth-Varga Edit Eszter
  • 6. osztály: Nagy Edina
  • 7. osztály: Kurusa László
  • 8. osztály: Martonosi Szabolcs Márk, Sárkány Violetta, Varga Roland

Gratulálunk a szép eredményt elért tanulóinknak és további kitartó munkát kívánunk! Reméljük, hogy a jövőben is ilyen szép számmal képviselik majd kitűnő tanulóink a Szikszai György Református Általános Iskolát ezen a városi rendezvényen.

A Makó Híradó összeállítását itt olvashatja.

KEOP-5.5.0/B/12-2013-0161

A KEOP-5.5.0/B/12 kódszámú pályázati kiíráson iskolánk a „Szikszai György Református Iskola épületének energetikai korszerűsítése” című KEOP-5.5.0/B/12-2013-0161 azonosítószámú pályázata összesen 65.777.928 Ft támogatást nyert. A projekt keretében a 60-as években épült főépület energetikai fejlesztése – régi elavult nyílászáróinak, fűtésrendszerének, világításának és szigetelésének korszerűsítése – valósul meg. A fejlesztés teljes költsége: 80.926.926 Ft. A projekt az Európai Unió támogatásával, a Kohéziós Alap társfinanszírozásával valósul meg. A kivitelezési munkálatok 2014. május 15-én kezdődtek meg és várhatóan 2014. augusztus 15-én fejeződnek be.

Várható eredmények:

  • Az üvegházhatású gázok kibocsátás csökkenése: 15,76 t/év
  • Az üvegházhatású gázok kibocsátás csökkenése(Megújuló energia): 6,68 t/év
  • Megújuló energiahordozó felhasználás növekedése (villamosenergia-termelés): 0,00648 GWh/év
  • Megújuló energiahordozó felhasználás növekedése: 29,70 GJ/év
  • Megtakarított éves elsődleges energiahordozó mennyisége: 242,08 GJ/év

Tanévzáró ünnepség

Iskolánkban a tanévzáró ünnepség 2014.06.22-én (vasárnap) 10 órakor kerül megrendezésre a templomban. A bizonyítványok kiosztására az Istentisztelet után kerül sor. Mindenkit szeretettel várunk!

Református Iskolák Országos Atlétikai Bajnoksága

2014.05.23-án rendezték meg a Református Iskolák Országos Atlétikai Bajnokságát. A diákok 9 sportágban és három korcsoportban mérhették össze tudásukat Gyulán. A Magvető iskola és az önkormányzat együttműködve rendezte meg a versenyt. A versenyen 13 település 200 diákja vett részt Makótól Budapesten át, többek között Nyíregyházáig. Iskolánkat legjobb sportolóink képviselték, akik derekasan helytálltak a kemény mezőnyben.

Eredményeink:

Faragó Sándor (4.o): I. helyezés (kislabdahajítás – II. korcsoport fiú)

Lajtár Krisztofer (6.o):  III. helyezés (800 méteres síkfutás – III. korcsoport fiú)

Varga Ivett (6.o): III, helyezés (kislabdahajítás – III. korcsoport leány)

Gratulálunk tanulóinknak és felkészítő tanáruknak, Mezei Lászlónak a szép eredményekhez!

A Gyulai Városi Televízió összeállítása az eseményről:

Kerékpáros Iskola Kupa

2014.05.16-án délután került megrendezésre a Makó rendőrkapitányság szervezésében a város iskolái számára a Kerékpáros Iskolai Kupa. Iskolánkat Sipos Szimonetta (6.o), Tóth Krisztina (7.o), Balázs Zoltán (8.o) és Fazekas Balázs (8.o) tanulók képviselték.

A versenyen elméleti és gyakorlati (ügyességi) feladatok megoldását követően tanulóink közül hárman is a dobogóra állhattak.

Leány kategóriában – I.helyezett: Sipos Szimonetta (6.o)

III.helyezett: Tóth Krisztina (7.o)

Fiú kategóriában: Balázs Zoltán III.helyezett (8.o)

A 2014.05.17-én Szegeden megrendezett megyei döntőben Sipos Szimonetta és Balázs Zoltán tanulók képviselték iskolánkat.

Gratulálunk a versenyzőknek a szép eredményekhez!

Futás a múltba

Hatodik alkalommal került megrendezésre 2014.04.25-én a Futás a múltba nevet viselő futóverseny, a Návay Lajos DSE szervezésében. A 4,9 km hosszú táv Földeákról indul és a cél Óföldeákon az erődtemplomnál van. Az erőt próbáló megmérettetésen több mint 600 fő indult különböző kategóriákban. Iskolánk tanulói közül kilencen vettek rész a versenyen, akik közül többen éremmel a nyakukban térhettek haza.

5-6. osztályos fiúk –     I.helyezett: Lajtár Krisztofer (6.o)

II.helyezett: Kiss Zsolt (5.o)

7-8. osztályos fiúk –     I. helyezett: Varga Roland (8.o)

III. helyezett: Sebők Richárd (7.o)

A nap további programjaként a részt vevő 8 általános iskola futócsapatai csaptak össze egy 6×800 m-es váltófutás keretében az erődtemplom körül. Iskolánk csapatának tagjai ebben a versenyszámban IV. helyen értek célba. (Csapattagok: Varga Ivett, Megyesi Tímea, Gaudi Réka, Lajtár Krisztofer, Sebők Richárd, Varga Roland) A versenyen készült fotók megtekintéséhez kattintson ide!

Minden versenyzőnek gratulálunk és további sok sikert kívánunk!

A Makó Híradó versenyről készült fényképes összeállítását itt olvashatja.

Atlétika eredmények

2014.04.29-én rendezték meg az első korcsoportosok számára a Városi Többpróba Atlétika versenyt, melyen iskolánkat több tanuló is képviselte. Csapatunk III. helyezést ért ért el. (A csapat tagjai voltak: Erdei Csaba, Horváth Gergő, Juhász Márk, Katona Szilárd, Molnár Gábor, Hatházi Roland, Palkovics Krisztofer.) Az egyéni versenyben első lett Horváth Gergő (2.o), Katona Szilárd (2.o) pedig második helyet ért el.

 2014.04.30-án a felsősök számára megrendezett városi atlétika bajnokságon az alábbi eredményekkel büszkélkedhettünk:

Lajtár Krisztofer (6.o): II. helyezés (kislabdahajítás – III. korcsoport fiú kategória) Lajtár Krisztofer (6.o): III. helyezés (600 méteres futás – III. korcsoport fiú kategória) Varga Ivett (6.o): II. helyezés (kislabdahajítás – III. korcsoport leány kategória)            III. korcsoport leány csapat: III. helyezés (4×100 méter váltófutás) Csapattagok: Hegedűs Jázmin (6.o), Megyesi Tímea (6.o), Sipos Szimonetta (6.o), Varga Ivett (6.o).

Varga Roland (8.o): II. helyezés (300 méteres futás – IV. korcsoport fiú kategória)  Varga Roland (8.o): II. helyezés (1500 méteres futás – IV. korcsoport fiú kategória)        IV. korcsoport fiú csapat: II. helyezés (4×1000 méteres váltófutás) Csapattagok:  Knoll János Dávid (7.o), Pataki Benjamin (8.o), Sebők Richárd László (7.o), Varga Roland (8.o).

Gratulálunk tanulóinknak és felkészítő tanáruknak, Mezei Lászlónak a szép eredményekhez!

[pe2-gallery album=”http://picasaweb.google.com/data/feed/base/user/101040614410642734258/albumid/6020017484402447505?alt=rss&hl=en_US&kind=photo” ]

Matematika verseny

2014.04.14-én került megrendezésre a Kálvin Téri Református Általános Iskola szervezésében a városi és térségi matematika verseny a 4. osztályosok számára. Iskolánkat Juhász Tímea Melinda (4.o) és Mezei Kármen (4.o) tanulók képviselték.

A népes mezőnyben Juhász Tímea Melinda 5. helyezést ért el és így továbbjutott a megyei fordulóba, amelyet 2014.05.06-án rendeztek a hódmezővásárhelyi Varga Tamás Általános Iskolában. Itt a megye legjobb 41 kis matematikusa mérte össze tudását.

Gratulálunk a szép eredményhez és további sok sikert kívánunk Timinek és felkészítőjének Sirokmán Ágnes tanítónőnek!

Városi helyesírási verseny

2014.04.16-án került megrendezésre a Kálvin Téri Református Általános Iskola szervezésében a városi és térségi helyesírási verseny. Iskolánkat Juhász Tímea Melinda (4.o) és Mezei Kármen (4.o) tanulók képviselték.

A versenyen Juhász Tímea Melinda 5. helyezést ért el és munkáját a zsűri különdíjjal jutalmazta: Szépíró kategóriában „Gyöngyszem díj”-at kapott.

Gratulálunk a szép eredményhez és további kitartó munkát kívánunk tanulóinknak és felkészítőjüknek Erdeiné Jenei Anita tanítónőnek!

Rendhagyó iskolai énekóra

muzsikás02

Különleges élményben volt részük a szikszais diákoknak 2014.03.24-én (hétfőn), amikor iskolánkba látogatott a Muzsikás együttes. A résztvevők egy képzeletbeli zenei utazás állomásain ősi magyar népdalokat, már-már elfeledett régi népi hangszereket ismerhettek meg a Muzsikás együttes kalauzolásával. A hegedű, a hosszú furulya, a tambura és a gyimesi ütőgardon hangja után a gyerekek együtt csujogatták muzsikásékkal a ˝Járd ki lábam, járd ki most˝ kezdetű lakodalmi rigmust.

 muzsikás01A négy zenész – Sipos Mihály, Porteleki László, Éri Péter, Hamar Dániel – kilenc éve határozta el, hogy rendhagyó órákkal segítik, erősítik az általános iskolai énekoktatást. A zeneszámokat hatalmas ováció kísérte, a zenészeknek sikerült minden egyes diákot bevonni az együttzenélésbe. Köszönjük Muzsikás!

A Makói Városi Televízió összeállítása az eseményről:

Az eseményen készült fotók:

[pe2-gallery album=”http://picasaweb.google.com/data/feed/base/user/101040614410642734258/albumid/5995910204984679537?alt=rss&hl=en_US&kind=photo” ]

A Makó Híradó összeállítását itt olvashatja.

Mezei futóverseny

2014. március 17-én délután tanulóink közül sokan vettek részt a városi és városkörnyéki iskolák közötti mezei futóversenyen. A korcsoportonkénti bontásban megrendezett futóversenyen diákjaink közül többen az első 10 beérkező versenyző között voltak.

A III. korcsoportos fiúk csapatban II. helyezést értek el. A csapat tagjai voltak: Kiss Zsolt Richárd (5.o), Kolompár Dávid (6.o), Lajtár Krisztofer Máté (6.o), Molnár Tamás (6.o), Restás Roland (6.o).

A IV. korcsoportos fiúk csapatban szintén II. helyezést értek el. A csapat tagjai voltak: Knoll János Dávid (7.o), Mraznicza László (8.o), Pataki Benjamin (8.o), Sebők Richárd László (7.o), Varga Roland (8.o).

Varga Roland (8.o) a IV. korcsoportban, valamint Lajtár Krisztofer Máté (7.o) a III. korcsoportos egyéniben is II. helyezést ért el.

További hasonló eredményeket kívánva gratulálunk Mezei László testnevelőnek és tanítványainak!

[pe2-gallery album=”http://picasaweb.google.com/data/feed/base/user/101040614410642734258/albumid/5995899033635920721?alt=rss&hl=en_US&kind=photo” ]