Beiskolázási nyílt nap 2015.02.12.

Beiskolázási rendezvényünk 2015.02.12-én került megrendezésre. Erre a programra szeretettel hívtuk és vártuk a nagycsoportos óvodásokat és szüleiket.

A délelőtt első felében Kreisch Zsuzsanna és Siket Ákos tanítók várták az óvodásokat. A leendő elsős tanítók vezetésével a nagycsoportos gyerekek belekóstolhattak az iskolai életbe. A Szikszai György Református Óvoda nagycsoportosai ismerősként üdvözölték Zsuzsi nénit és Ákos bácsit, hiszen az intézmények közötti együttműködés részeként működő óvoda-iskola átmenetet segítő tevékenység keretében nem először találkoztak. A vidám, kreatív – de mégis egy kicsit már iskolás foglalkozást tízórai követte. A vendéglátás után az 1.b osztály várta az ovisokat és szüleiket. Az elsős tanteremben már igazi iskolás hangulatban mondókázhattak, énekelhettek a gyerekek Julcsi nénivel (Zsarkó Józsefné), majd Ági nénivel (Sirokmán Ágnes) logikai feladványt oldottak meg az interaktív táblánál. A játékos iskola-kóstolgató végére Betűmaci is előbújt a barlangjából, és igazi jó hangulatot teremtett ahhoz, hogy az elsősök megmutathassák, hogyan olvasnak fél évnyi igazi iskolai tanulás után.

Az eseményről készült összeállítást itt megtekinthetik:

 A jó hangulatú program megrendezéséhez a Horizont Hónapok a Holnapért című TÁMOP 3.3.8-12/2-2012-0063-as kódszámú pályázati projekt biztosította a kereteket.

 

Adventi témahét

A téli szünet előtti utolsó tanítási napon került lebonyolításra a 2014/2015-ös tanévi vallási témahét. Az intézményünkben hagyományos, évről-évre visszatérő programsorozat témája idén a karácsonyi ünnepkör volt. A karácsony-várás eseménykörének feldolgozása és a tanórák szervezése a korábbi tanévekben kialakult rend szerint történt. A hetet jó hangulatú vetélkedés zárta, amely a megszerzett ismereteket rendhagyó módon kérte számon. A csapatokat a tanításmentes munkanapra visszalátogató, volt tanulóink is erősítették. A versengés a főépület második szintjén zajlott, miközben az éppen nem vetélkedő tanulók a földszinten karácsonyfadíszt készíthettek, mézeskalácsot süthettek.

A vallási témahét a TÁMOP 3.1.4-08/2-2009-0155 azonosítószámú projektben vállalt kötelezettségek teljesítésének részeként valósul meg. A mézeskalácssütést a TÁMOP 3.3.8-12/02-2012-0063 azonosítószámú projektben nyert forrás biztosította.

Az eseményről készült képek:

[pe2-gallery album=”http://picasaweb.google.com/data/feed/base/user/101040614410642734258/albumid/6098302303982285729?alt=rss&hl=en_US&kind=photo” ]

[pe2-gallery album=”http://picasaweb.google.com/data/feed/base/user/101040614410642734258/albumid/6098299431134896065?alt=rss&hl=en_US&kind=photo” ]

Rendhagyó iskolai énekóra

muzsikás02

Különleges élményben volt részük a szikszais diákoknak 2014.03.24-én (hétfőn), amikor iskolánkba látogatott a Muzsikás együttes. A résztvevők egy képzeletbeli zenei utazás állomásain ősi magyar népdalokat, már-már elfeledett régi népi hangszereket ismerhettek meg a Muzsikás együttes kalauzolásával. A hegedű, a hosszú furulya, a tambura és a gyimesi ütőgardon hangja után a gyerekek együtt csujogatták muzsikásékkal a ˝Járd ki lábam, járd ki most˝ kezdetű lakodalmi rigmust.

 muzsikás01A négy zenész – Sipos Mihály, Porteleki László, Éri Péter, Hamar Dániel – kilenc éve határozta el, hogy rendhagyó órákkal segítik, erősítik az általános iskolai énekoktatást. A zeneszámokat hatalmas ováció kísérte, a zenészeknek sikerült minden egyes diákot bevonni az együttzenélésbe. Köszönjük Muzsikás!

A Makói Városi Televízió összeállítása az eseményről:

Az eseményen készült fotók:

[pe2-gallery album=”http://picasaweb.google.com/data/feed/base/user/101040614410642734258/albumid/5995910204984679537?alt=rss&hl=en_US&kind=photo” ]

A Makó Híradó összeállítását itt olvashatja.

Sulira váltó oviváltó

A Szikszai György Református Általános Iskola és a Szikszai György Református Óvoda óvoda-iskola átmenet megkönnyítését célzó együttműködésének keretében közös váltóversenyt rendeztek a negyedikes tanulóink és a nagycsoportos óvodások az iskola tornaszobájában. A vidám, napindító tesi foglalkozáson kicsik és nagyok is örömmel mozogtak, a jó hangulatú versengés összekovácsolta a gyerekeket. A kicsik végre kicsit nagyok lettek – a nagyok kicsit újra kicsik lehettek. Képek erről itt (Emike és Böbike csoport) és itt (Katika és Marika csoport).

Bábszínház 2013.

A Szikszai György Református Általános Iskola és a Szikszai György Református Óvoda óvoda-iskola átmenet megkönnyítését célzó együttműködésének keretében bábszínházi előadáson vettek részt negyedikes tanulóink és a nagycsoportos óvodások. A zenés-táncos interaktív bábjáték Babszem Jankó kalandjaiba vonta be a gyerekeket. A pöttömnyi, mégis nagy erejű, furfangos legénykéről szóló mozgalmas előadás igazi színházi élményt nyújtott a gyerekeknek.

[pe2-gallery album=”http://picasaweb.google.com/data/feed/base/user/101040614410642734258/albumid/5958092444230879729?alt=rss&hl=en_US&kind=photo” ]

A szegedi Kövér Béla Bábszínház előadásainak látogatását pályázati forrásból biztosította az iskola.

TÁMOP-3.3.8-12/2-2012-0063

Örömmel értesültünk, hogy az Új Széchenyi Terv Társadalmi Megújulás Operatív Program támogatási rendszeréhez benyújtott „Horizont Hónapok a Holnapért” című, TÁMOP-3.3.8-12/2-2012-0063 jelű pályázatunkat az Humán Erőforrás Programok Irányító Hatósága vezetője 26 993 320 Ft összegű támogatásra érdemesnek ítélte.

A támogatási döntés kiemelte, hogy pályázati anyagunk nagyon részletes; szakértelmet, nagy tapasztalatot tükröz. A projekt megvalósításának indokoltsága meggyőző, a szakmai előélet példaértékű.

A Horizont Hónapok a Holnapért programsorozat beindításával célunk a hozzánk járó tanulók iskolai sikerességének javítása, biztosítása; a közösségi élet fejlesztése, a közösség, mint személyiségformáló erő ösztönzése. A pályázatból támogatható tevékenységekkel tanítványaink számára kívánunk hasznos szabadidő eltöltési lehetőségeket kínálni. Teret kívánunk biztosítani a fiatalok önszerveződésére, felelősségteljes társadalmi szerepvállalására. Kiemelt figyelmet fordítunk az iskolafokozatok közötti átmenetek támogatására: az óvoda-iskola átmenet gördülékennyé tételére, a nyolcadikos tanulók pályaválasztásának segítésére. Ezenkívül a megnyert összeg biztosítja az anyagi hátteret a hagyományosnak mondható iskolai rendezvényeink színvonalas megtartásához.

További részletekért kérjük, figyeljék honlapunkat és az iskola hirdetőjét!