Felsős szavalóverseny

A felső tagozatosok szavaló versenyét március 04-én rendeztük meg. A versenyre huszonhat tanuló jelentkezett, egytől egyig kiváló produkcióval. Az 5-6. osztályosok mezőnyében I. helyezett Dömötör Rajmond (6.a), II. helyezett Kálai Kristóf (5.a), III. helyezettek Varga Bence (5.a), Matos Zoltán (5.a), Erdélyi Bence (5.a) lettek. A 7. osztályosoknál I. helyezést Papós Ferenc (7.a), II. helyezést Almási Eszter (7.b) ért el. Geráné Nagy Katalin, iskolánk volt pedagógusa a zsűri elnökeként értékelte és díjazta a gyerekeket. Gratulálunk minden résztvevőnek!

Felolvasó maraton

Felolvasómaraton 2025. március 04.

Ma a XVII. Nemzetközi Felolvasómaraton alkalmából iskolánk falai közé beköltözött Szabó Lőrinc költő, műfordító, köszönhetően a Hargita megyei Kájoni János Megyei Könyvtár eseményének.

Megismerkedtünk életrajzával, munkásságába is belemélyedtünk. Elképedtünk, milyen sok díjat, kitüntetést kapott. Verseiből bőven válogathatott alsós és felsős nevelő.

„Felolvasó maraton” bővebben

SNI szépíró verseny

Az idén először megrendezésre került az iskolánkban az SNI szépíró verseny. A hét osztályból nyolc tanuló vehetett részt rajta. A gyerekek szavakat illetve szöveget másoltak le 45 perc alatt.

Az SNI szépíró versenyek célja, hogy lehetőséget biztosítsanak a sajátos nevelési igényű (SNI) tanulóknak a kreatív írás és a szépírás gyakorlására, valamint fejlesszék a diákok önbizalmát és íráskészségét. Az ilyen versenyek segíthetnek abban, hogy a gyermekek büszkék legyenek munkájukra, és fokozzák önbizalmukat. Nagyon örültek, hogy ők is felállhattak az iskola lépcsőjére díjjal a kezükben.

„SNI szépíró verseny” bővebben

Színházban járt a 4. a osztály

A Lázár Ervin Program keretében szervezett Diótörő színházlátogatás egy különleges kulturális élményt nyújtott a 4. a osztályos tanulók számára. Az esemény célja nemcsak az volt, hogy megismertesse őket a balett és a klasszikus zene világával, hanem hogy fejlessze esztétikai érzéküket, szociális készségeiket és a színházi élményekhez kapcsolódó viselkedési normákat.

„Színházban járt a 4. a osztály” bővebben

Karácsonyi rajzpályázat

Tanulóink ezúttal iskolai rajzverseny keretében mérték össze tudásukat “Legkedvesebb karácsonyi emlékem” témakörében. Az alsósok és felsősök külön korosztályi kategóriában neveztek egy-egy festménnyel vagy grafikával. A feladat az volt, hogy képekben idézzék fel a legszebb karácsonyi pillanataikat, emlékeiket, élményeiket. A pályázatra 51 alkotás érkezett, ezek közül az alábbi tanulóink voltak a legeredményesebbek:

Alsó tagozat: Jóni Richárd Ernő 4.a – I. hely, Szekeres Edit Ramóna 4.a – II. hely, Tóth- Kása Zoárd 4.a – III. hely

Felső tagozat: Romanek Blanka 6.a – I. hely, Kéri Barnabás Botond 5.b – II. hely, Olasz Gréta 5.a – III. hely, Varga Bence 5.a – Különdíj.

Szépolvasó verseny

Azok a könyvek, melyek könyvtárad polcain szunnyadnak, még nem készek, vázlatosak, magukban semmi értelmük. Ahhoz, hogy értelmet kapjanak, te kellesz, olvasó.”

/Kosztolányi Dezső/

Ma értelmet kaptak.

Az alsósok szépolvasó versenyét február 13-án tartottuk meg. Húsz tanuló vállalkozott arra, hogy izgatottságát leküzdve felolvas társainak és a zsűrinek. A kis elsősök első szépolvasó versenyüket élték meg, nagyon ügyesen szerepeltek. Csakúgy, mint a többiek!

„Szépolvasó verseny” bővebben

🤸‍♀️ Szép eredmények a Csongrád-Csanád vármegyei szertorna döntőn! 🤸

Büszkén osztjuk meg, hogy a Szikszai György Református Általános Iskola, Óvoda és Bölcsőde tanulói remekül szerepeltek:
➡️ I. és II. korcsoport csapatban egyaránt IV. helyezést értek el.
➡️ I. korcsoport az iskolák között III. helyen végzett, így továbbjutottak az országos elődöntőbe, amit Kecskeméten rendeznek meg. 🎉 „🤸‍♀️ Szép eredmények a Csongrád-Csanád vármegyei szertorna döntőn! 🤸” bővebben

Étkezési díj befizetése

Értesítjük a tisztelt szülőket, hogy a december havi étkezési díjak befizetésének időpontja: 2025.01.14. (kedd) 8:00-16:00 óráig és 2025.01.15. (szerda) 8:00-16:00 óráig. Az étkezési díjat kétféleképpen rendezhetik: átutalással az intézmény számlaszámára vagy lezárt borítékban a diákokkal beküldik az iskola gazdasági irodájára! Kérjük, hogy átutalás esetén a pontos összeget utalják át!

(Az intézmény bankszámlaszáma: OTP 11735074-20514811-00000000) Köszönjük!

Munkácsy kiállítás

Iskolánk felső tagozatos diákjaival látogatást tettünk a „Munkácsy, a festőzseni” című kiállításon, melynek a szegedi Móra Ferenc Múzeum adott otthont.
A tárlatvezetés során a híres „Honfoglalás” színvázlata és az „Ásító inas” mellett ízelítőt kaptunk a korai életképek és a párizsi szalonképek  kulisszatitkairól, Munkácsy Mihály életének fontos állomásairól is.
A tárlatot gyerekek érdeklődéssel fogadták. Jó megfigyeléseik mentén izgalmas kérdéseket tettek fel, így ez az alkalom is minden bizonnyal egy maradandó élmény marad számukra.
A kulturális program után jöhetett a jól megérdemelt uzsonna is a DunaDönerben és a Dóm Cukrászdában.

„Munkácsy kiállítás” bővebben