2022. március 23-án a Lázár Ervin Program keretében lehetősége volt a 2.a és a 2.b osztályoknak, hogy megnézhessék a Hagymaházban Kemény Henrik: Vitéz László és az elátkozott malom című bábelőadásából készült mesejátékot. Nagyon gyerekközpontú műsort láthattunk. Önfeledt kacagás, derű és nevetés volt jellemző az előadásra. A piros sapkás Vitéz László szerethető példakép lett a gyerekek számára. „Bábszínház 2.a-2.b” bővebben
Szikszai-nap
Intézményünk névadójának életéről és munkásságáról emlékeztünk meg születésének évfordulóján. A rendezvényen a 8.b osztály tanulói adtak elő egy színdarabot Szikszai György életének utolsó napjairól. Ezt követően a matematika háziverseny, a Szikszai-rajzpályázat és a Szikszai-vetélkedő eredményhirdetése következett. Köszönjük Geráné Nagy Katalin tanárnőnek a szervezést és a színvonalas műsort!
Felsős versmondó verseny
2022. március 16-án tartottuk meg a felső tagozatosok számára az iskolai szavalóversenyt amelyen 26 tanuló vett részt. A versenyen a vidám gyerekversek mellett nagyon komoly, filozófikus versek is elhangoztak. Az alábbi eredmények születtek: „Felsős versmondó verseny” bővebben
Étkezési díj befizetése
Értesítjük a tisztelt szülőket, hogy a februári étkezési díjak befizetésének időpontja: 2022.03.17. (csütörtök) 7:30-16:00 óráig és 2022.03.18. (péntek) 7:30-16:00 óráig. Az étkezési díjat kétféleképpen rendezhetik: átutalással az intézmény számlaszámára vagy lezárt borítékban a diákokkal beküldik az iskola gazdasági irodájára!
Március 15-i megemlékezés
A 6.a osztályos tanulók és az énekkar március 15-i megemlékezése.
Télűzés a busókkal
Iskolánk 4.a, 4.b és 5.a osztályos néptáncos tanulói a mohácsi busókkal űzték el a telet!
Marvel hősök – rajzpályázat
Iskolánk alsó tagozata rendhagyó témájú rajzversenyt hirdetett: a Marvel filmek hőseit lehetett lerajzolni a gyerekeknek. Megdöbbentően sokan jelentkeztek a versenyre, 45 tanuló adott be rajzot, volt, aki többet is.Nagyon nehéz volt a zsűri helyzete, mert igényes, aprólékos rajzokat kellett értékelni, ezért több osztályban osztott díjakat adtunk. Köszönjük szépen a résztvevők és a felkészítő nevelők munkáját! „Marvel hősök – rajzpályázat” bővebben
Márciuska – a tavasz ünnepe
2022.03.05-én a Makói Román Nemzetiségi Önkormányzat meghívására az iskolánk diákjai szerepeltek az Erzsébet-házban. Magyar és román nyelvű versekkel, énekekkel, furulya számokkal ünnepelték meg a tavasz érkezését és a Nemzetközi Nőnapot. Virágot, kitűzőt kaptak ajándékba és megvendégelték a gyerekeket. „Márciuska – a tavasz ünnepe” bővebben
Trió a’la Kodály
A 4.a és 4.b osztályosok 2022. március 2-án a Lázár Ervin Program keretében zenei interaktív előadáson vettek részt. Trió a’la Kodály – Utazás a népdalok szárnyán Kodállyal című előadást nézték meg a Hagymaházban a Filharmónia Magyarország Nkft. előadásában. „Trió a’la Kodály” bővebben
Színházlátogatás 3.a-3.b
A 3.a és 3.b osztályosok 2022. március 1-én a Lázár Ervin Program keretében színházlátogatáson vettek részt. A Padlás című előadást nézték meg a Szegedi Nemzeti Színházban. „Színházlátogatás 3.a-3.b” bővebben
Farsangi mulatság 4.a-4.b
Február 25-én nálunk is eljött a télűzés napja, a farsang. Hatalmas izgatottsággal készültünk rá. A két negyedik osztály együtt ünnepelte a jeles eseményt. Az átöltözés után kezdődhetett a bemutatkozás: ki milyen jelmezbe öltözött be. Egyéni és csapatos beöltözőket is köszönthettünk, hallhattunk indulót, láttunk pár bűvész trükköt. Minden fellépőt, produkciót megtapsoltunk, mindenki kitett magáért. „Farsangi mulatság 4.a-4.b” bővebben
Alsós szavalóverseny
Február 24-én iskolánkban alsós házi szavalóversenyt rendeztünk. Csinosan felöltöztünk, megadtuk a módját. A megmérettetésen 22 kisdiák vett részt. Az elsősök is vállalkoztak a számukra nem mindennapos feladatra, nagyon szép hosszú versekkel örvendeztettek meg bennünket. A többi osztály már rutinosabban szerepelt, hiszen ők már bizonyára hozzászoktak a versenydrukkhoz. Eti néni és Edit néni gyönyörű előadásmódban hallgathatta meg a költeményeket. A produkciókat követően sűrű dicséretek és gratulációk után mindenki megkapta az emléklapot erről az eseményről, valamint egy kis ajándékcsomagot, amiben kis apróságok: játék és a tanuláshoz szükséges eszközök voltak. A gyerekek örömmel vették át az ajándékokat! Befejezésképpen készítettünk egy közös felvételt, megőrizve az utókornak.
FELHÍVÁS
Intézményünk fenntartójának a Makó-Újvárosi Református Egyházközségnek a felhívását tesszük közzé:
Mindenki hallhatta, hogy Ukrajnát megtámadta Oroszország. Sajnos rengeteg ember most is menekül és retteg, féltve az életüket. Rengetegen menekülnek Kárpátaljára, mivel az még pillanatnyilag háború mentes övezet.
Most rajtunk a sor, hogy segítsünk a háborús menekülteken.
„A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk meg, és míg időnk van, cselekedjünk jót mindenkivel.” Gal. 6:9-10
Hogyan segíthetünk? „FELHÍVÁS” bővebben
Bábszínház
Felolvasómaraton 2022
A makói Szikszai György Református Óvoda és Általános Iskolában nagy napra ébredtünk: a Kajoni János Megyei Könyvtár Felolvasómaratonjára készültünk. Az idén Nemes Nagy Ágnes költőnőnk verseiből válogathattunk.
Étkezési díj befizetése
Értesítjük a tisztelt szülőket, hogy a januári étkezési díjak befizetésének időpontja: 2022.02.16. (szerda) 7:30-16:00 óráig és 2022.02.17. (csütörtök) 7:30-16:00 óráig. Az étkezési díjat kétféleképpen rendezhetik: átutalással az intézmény számlaszámára vagy lezárt borítékban a diákokkal beküldik az iskola gazdasági irodájára!
Étkezési díj befizetése
Értesítjük a tisztelt szülőket, hogy a decemberi étkezési díjak befizetésének időpontja: 2022.01.11. (kedd) 7:30-16:00 óráig és 2022.01.12. (szerda) 7:30-16:00 óráig. Az étkezési díjat kétféleképpen rendezhetik: átutalással az intézmény számlaszámára vagy lezárt borítékban a diákokkal beküldik az iskola gazdasági irodájára!
Online ovi-suli – Űrlap kapcsolat felvételéhez
A 2022/2023 tanévben induló első osztályaink iránt érdeklődő ovisok számára
online ovi-suli
foglalkozásokkal, feladatokkal készülünk!
Amennyiben gyermekét a következő tanévben induló első osztályainkba szeretné beíratni, kérjük töltse ki a lenti űrlapot, hogy felvehessük Önnel és gyermekével a kapcsolatot!
Karácsonyi rajzpályázat (2021.december)
2021. decemberében is megrendezésre került iskolánk alsó tagozatos tanulói számára karácsonyi rajzpályázatunk. Karácsonyi képeslapot kellett készíteniük a gyerekeknek. Rengeteg pályamunka érkezett, ötletes, kreatív, megható lapokat készítettek. Ismét örömmel töltött el, hogy mennyi tehetséges kisdiák tanul iskolánkban. Boldog családi rajzokat láthattam, hiszen a gyerekeknek a karácsonyban a legfontosabb a család együttléte. Hűen tükrözték ezt a rajzok. Sokszor nem is gondolnánk, hogy néhány apró kis figyelmesség mennyire fontos a gyerekeknek. Kívánok mindenkinek minél több boldog, együtt töltött pillanatokat a 2022-es évben is. „Karácsonyi rajzpályázat (2021.december)” bővebben
Karácsonyi műsor (2021.12.21.)
Ebben a tanévben is az 5.a osztályos tanulók és az énekkar adták a karácsonyi műsort. Áldott ünnepeket kívánunk mindenkinek!
„Kívánj igazi ünnepet …!”
2021. december 7-én volt a „Kívánj igazi ünnepet …!” című karácsonyi rajzpályázatra beérkezett művekből készült kiállítás megnyitója. Az ünnepélyes alkalmon a zsűri méltatta a beérkezett alkotásokat, majd kiosztották a díjakat is.
Intézményünkből négy tanuló a beküldött munkájáért dicséretben részesült: Rozsnyai Boglárka Luca 4.b, Jakab Peggi 5.a, Czibak Laura Tamara 6.a, Péntek Iringó 7.a
Gratulálunk a szép eredményhez!
A kiállítás 2022. január 7-ig megtekinthető a Hagymaházban.
Étkezési díj befizetése
Értesítjük a tisztelt szülőket, hogy a novemberi étkezési díjak befizetésének időpontja: 2021.12.13. (hétfő) 7:30-16:00 óráig és 2021.12.14. (kedd) 7:30-16:00 óráig. Az étkezési díjat kétféleképpen rendezhetik: átutalással az intézmény számlaszámára vagy lezárt borítékban a diákokkal beküldik az iskola gazdasági irodájára!
Mesemondó verseny
2021. november 17-én a Makói Általános Iskola rendezte meg a Városi-és Térségi Mesemondó versenyt. Nagy büszkeséggel tölt el bennünket, hogy Erdélyi Bence Balázs iskolánk 2.a osztályos tanulója a versenyen I. helyezést ért el. Eredményével továbbjutott a megyei versenyre.
Gratulálunk Bencének és további sok sikert kívánunk a megyei versenyen! Felkészítőjének Zsiga Etelka tanítónőnek is gratulálunk és köszönjük az eredményes felkészítést!
![]() |
![]() |
Étkezési díj befizetése
Értesítjük a tisztelt szülőket, hogy az októberi étkezési díjak befizetésének időpontja: 2021.11.11. (csütörtök) 7:30-16:00 óráig és 2021.11.12. (péntek) 7:30-13:00 óráig. Az étkezési díjat kétféleképpen rendezhetik: átutalással az intézmény számlaszámára vagy lezárt borítékban a diákokkal beküldik az iskola gazdasági irodájára!
Hírlevél
A Csongrád-Megyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatóságának megkeresése alapján közzétesszük a Csongrád-Megyei Rendőr-főkapitányság Megyei Balesetmegelőzési Bizottságának 2021/6. számú Hírlevelét. A hírlevél megnyitásához kattintson ide!



