Közös siker

2011. november 25-én Mórahalmon került megrendezésre a megyei rézfúvós verseny. A színvonalas megmérettetésen 67 versenyző indult három korcsoport négy kategóriájában. A makói Magánzeneiskola 8 növendékkel vett részt a versenyen, amelyből heten helyezést értek el. A helyezettek között van Hajdu Kitti iskolánk 7. osztályos tanulója is, aki a II. korcsoportban baritonkürt kategóriában 2. helyezést ért el. Mivel kategóriájában első helyezést nem osztottak ki, így ő állhatott a dobogó legfelső fokán. Eredményéhez gratulálunk! A további munkához Kittinek és felkészítő tanárának Papp Miklósnak is sok sikert kívánunk!

Mesemondó verseny

Iskolánk alsó tagozatos munkaközössége 2011. november 10-én (csütörtök) du. 14 órai kezdettel tartotta az iskolai mesemondó versenyt az 1-4. osztályos tanulók részére. A versenyen 19 kisdiák vett részt. (A fotókhoz kattints ide!) A versenyzők lelkiismeretesen felkészülve érkeztek és igen megnehezíttették a zsűri dolgát. Nagyon sok szép mesét hallhattunk a délután folyamán. Az 1-2. osztályosok kategóriájában Kiss Fruzsina és Surányi Csenge, a 3-4. osztályosok kategóriájában Varga Anasztázia és Nagy Edina jutottak tovább a városi fordulóba. Gratulálunk a versenyzőknek és sok sikert kívánunk a városi versenyhez!

Novemberi áhítat

Értesítjük a kedves szülőket és tanulóinkat, hogy a soron következő áhítat 2011. november 14-én (hétfő) reggel fél 8-tól lesz megtartva a nagy gyülekezeti teremben. Gyülekező az iskolában reggel 7 óra 15 perckor. A megjelenés mindenki számára kötelező!

Szikszais matematika verseny

Tájékoztatjuk tanulóinkat, hogy a Szikszai György Református Általános Iskola a felső tagozatos diákok számára öt fordulós háziversenyt szervez matematikából. (A verseny első fordulójának feladatlapjai letölthetők itt: 5.o., 6.o., 7.o., 8.o.). A megoldott feladatlapokat Vigné Vári Anikó tanárnőnek kell leadni!

Beadási határidő: 2011. november 17. (csütörtök) !!!

A verseny évfolyamonkénti győztesei értékes jutalomban részesülnek! Jó versenyzést kívánunk a résztvevőknek!

Egy arany és két bronz

Alsó tagozatos tanulóink közül 2011. október 03-án néhányan részt vettek a városi és városkörnyéki iskolák közötti atlétikaversenyen. A 800 m-es síkfutáson Nagy Dorina (3.o) korcsoportjában első, Lajtár Krisztofer (4.o) és Nadobán Mihály (3.o) korcsoportjukban harmadik helyezést értek el.

Gratulálunk a szép eredményekhez!

Nagy Dorina Lajtár Krisztofer Nadobán Mihály

Návay-nap – Földeák

Iskolánk tanulói immár negyedik alkalommal vettek részt a földeáki Návay Lajos Általános Iskola által megrendezett Návay-napon. A délutáni sportversenyekben 5 iskola (Apátfalva, Csanádpalota, Földeák, Kiszombor, Szikszai) legjobb sportolói mérték össze tudásukat.

A sorversenyben 8 fős csapatok küzdöttek meg a győzelemért. Iskolánk csapata a 2. helyen végzett. A csapat tagjai: Kiss Fruzsina, Szeges Csaba, Varga Yvett, Lajtár Krisztofer, Baranyi Laura, Varga Roland, Szőke Rozália, Farkas Dániel. Eredményükhöz ezúton is gratulálunk!

A leány kézialabda csapatunk is szépen helyt állt a versenyen. Döntőbe jutva egy igazán kemény meccs után ők is a 2. helyen végeztek. A csapat tagjai: Cosa Diana, Gaudi Réka, Jóni Patrícia, Király Cintia, Kolompár tünde, Mursa Kitti, Szőke Rozália, Szűcs Emese. Gratulálunk eredményükhöz és további sok sikert kívánunk!

A fotók hamarosan feltöltésre kerülnek!

Hálaadó Istentisztelet

2011. szeptember 18-án (vasárnap) de. 10 órakor Hálaadó Istentisztelet lesz a Makó-Újvárosi Református Templomban. Az  ünnepélyes alkalomra minden érdeklődőt szetettel hívunk és várunk! Tanulóink számára a gyülekező 930-945 között lesz az iskolaudvaron!

Nyári szünet

A nyári szünet 2011.06.16-tól 2011.08.31-ig tart. A javítóvizsgákat 2011.08.22-én (hétfő) reggel 9 órától tartjuk. A tanévnyitó ünnepség 2011.09.01-én lesz. Az első tanítási nap 2011. szeptember 1. (csütörtök).