„Gondolatok olvasása gondolatokat ébreszt. Félig-meddig gondolkodik is tehát már az, aki ilyeneket olvas.” /Árkossy Károly/
Gondolkodásra ösztönözték tanulóinkat az április 30-án megrendezett alsó tagozatos szövegértési verseny feladatai. A versenyfeladatlapon két szöveget kellett elolvasniuk, majd változatos kompetencialapú kérdésekre választ adniuk. Az első szöveg mese vagy történet volt, a második pedig minden évfolyamnál ismeretterjesztő szöveg. A végén pótfeladat is várta őket: pontegyezés esetén ennek a feladatnak a megoldása döntötte el a helyezést. A feladatlap megírására 60 perc állt a rendelkezésükre, amit tartalmasan ki is töltöttek. Mindenki szorgalmasan dolgozott, kihozta magából a maximumot. Sokan mondták, hogy nagyon szeretnének továbbjutni a csanádpalotai versenyre.
Ez a lehetőség a 2-4. évfolyamból 2-2 tanulónak adatik meg, hogy képviselje iskolánkat.
A korábbi évekhez képest változás, hogy az elsősök is megmérethették magukat. Ők a házi versenyben tudtak részt venni, viszont ez is nagy izgalom volt számukra. Nagyon lelkiismeretesen dolgoztak ők is, megmutatták, hogy már sokat tanultak ez alatt az egy év alatt.
A helyezettek:
Első osztály:
1. Szabó Benett (1.b)
2. Komáromi Kornél (1.a)
3. Sarkadi Andor (1.a) és Matos János (1.a)
Második osztály:
1. Daróczi Marcell (2.a)
2. Borka Bence Gábor (2.a)
3. Vida-Szűcs Noel (2.b)
Harmadik osztály:
1. Báló Barnabás Bajnok (3.b)
2. Kiss András (3.a)
3. Kajti Jázmin Krisztina (3.b) és Aranyos Fanni (3.b)
Negyedik osztály:
1. Kádár Koppány (4.a)
2. Kiss Léna (4.a)
3. Kothenc Ádám (4.a)
Emléklapot kaptak:
Mágori Nándor, Puskó Mira, Sebők Viktória, Varga Milos – 1. a osztályos tanulók
Bán Kende, Dorogi Benedek, Kéri Dorka Luca, Vas Csenge Eszter – 1. b osztályos tanulók
Antal Bianka, Bringye Mátyás, Csonka Brigitta, Kassai Zétény, Szilágyi Hajnalka, Vincze Lóránt – 2. a osztályos tanulók
Kovács Lara, Németh Nimród Tamás, Oláh Eszter Noémi, Zatykó Noel – 2. b osztályos tanulók
Horváth Zétény Károly, Hupuczi Szofi, Koczkás Dorina, Rácz Péter Rikárdó, Vincze Napsugár – 3. a osztályos tanulók
Nagy-Hegyesi Dávid Csaba, Popovics Emília, Szalai Dolli Edit – 3. b osztályos tanulók
Dani Barbara Maja, Tóth-Kása Zoárd – 4. a osztályos tanulók
És még egy nagyon fontos! Csanádpalotán a Dér István Általános Iskolában aki képviselheti iskolánkat:
Daróczi Marcell, Borka Bence Gábor (2.a), Báló Barnabás Bajnok (3.b), Kiss András (3.a), Kádár Koppány (4.a) osztályos tanulók.
Felkészítő tanítók: Zsiga Etelka, Vass Renáta, Fülöp Henrietta, Kreisch Zsuzsanna, Kovács Edit, Juhász Dolli és Raffai Erzsébet.
Gratulálunk mindenkinek! Köszönjük a felkészítő tanító nénik és a verseny lebonyolításában segítő tanító nénik munkáját!
Kovács Edit
tanítónő