Pályaorientációs nap – 4.a-4.b

2022.10.14-én pénteken, a pályaorientációs nap alkalmából látogatást tettünk a makói piacon. Szűcs Péter úr, a piac vezetője tartott nekünk előadást az eddigi pályafutásáról, életéről és a piac működéséről.

Megérkezésünk után rögtön leültünk a nekünk előkészített padokra, és kaptunk bőségesen inni és ennivalót a hosszú séta után, melyeket ezúton is köszönünk!

Szűcs Péter, a piac vezetője előadását több részre osztotta fel, melyek minden részlete tanúságos és nagyon hasznos volt a gyerekek számára. Először végzettségeit sorolta fel, és korábbi munkahelyeit, és országokat ahol dolgozott, tanult és járt. Megerősítette a gyerekeket abban, hogy fontos az élethosszig tartó tanulás, a nyelvismeret, a sokféle végzettség, a „több lábon állás”, a bátorság, a kitartás, az akarat, a gondolkodás, a vállalkozási szándék, a jó ötlet, a kreativitás, és hogy legyenek a gyerekek a legjobbak között is a legjobbak. Kiemelte az egyéni és csapatcél fontosságát, jelezve a következő generáció számára, hogy akkor lehetnek sikeresek, ha elérhető célokat tűznek ki maguk elé, és a célok eléréséért mindent megtesznek, keményen kitartóan, és hatékonyan dolgoznak.

Az életpályája ismertetése után jelenlegi megbízatásával kapcsolatban ismertette a piac felépítését, működését, kik és hogyan árulhatnak, a számla adásának fontosságát, az élelmiszeripari ellenőrzések módjait, rendszerességét, a fogyasztókat védő intézkedéseket, a piac mindennapi működését, az áruk fajtáit, valamint jövőbeli fejlesztési céljait.

Az érdeklődő gyerekek kérdéseire válaszolva, globálisan, a gyerekek nyelvére lefordítva tudta elmagyarázni a piac tulajdonosi hátterét, egy általános vállalkozás beindításának feltételeit, így a gyerekek vállalkozási ismeretekkel is gyarapodtak.

Nagyon hasznos volt ez a látogatás. Köszönjük Szűcs Péter úrnak az előadását, a vendégséget, és a felajánlott pattogatott kukoricát!

Sikerült a gyerekeknek többféle pályát, szakmát bemutatni, és felnyitni a szemüket a céltudatos, motivált, kitartó és hatékony tanulásra, hogy célokat tűzzenek ki maguk elé, és el is tudják érni azokat.

/Zsuzsi néni és Ákos bácsi/