Helytörténeti séta

2016.10.19-én a Szirbik Miklós Egyesület rendezésében iskolánk hetedikes és nyolcadikos diákjai részt vettek az 1956-os forradalom és szabadságharcra megemlékező helytörténeti sétán. Tanulóink megismerték a forradalom fontosabb helyszíneit, valamit az eseményekben központi szerepet játszó személyeket.

Az első állomáshelyen – a rendőrség régi épületénél – Marosvári Attila történész Fazekas Lajos rendőrkapitányról mesélt a tanulóknak. A következő fontos helyszín a József Attila Gimnázium volt, ahol Urbancsok Zsolt főlevéltáros várta a fiatalokat. Az emléktáblát is megnézve Institoris Ildikó forradalomban betöltött szerepéről és további életére tett hatásáról hallottunk előadást.

Ezt követően Jámborné Balogh Tünde alkotásánál, a halottak emlékére állított kopjafa-együttesnél Mezei Kármen (7.a) elmondta Illyés Gyula: Egy mondat a zsarnokságról című versének részletét, majd Horváth-Varga Edit (8.a) egy ismeretlen forradalmár művét szavalta el. Itt Forgó Géza muzeológustól hallottunk előadást.

Ezután felkerestük a Korzó Gyógyszertárat, ahol Zeitler Ádám történész segítségével megemlékeztünk a forradalmár fiatalokról.

Programunkat a Kossuth-szobornál zártuk. Itt a hetedikesek közül Juhász Anikó, a nyolcadik osztályból pedig Lakatos Richárd mondta el Petőfi Sándor: Nemzeti dal című költeményét.

A tanulóknak és a kísérő nevelőknek is nagyon érdekes és tanulságos volt ez a kis séta. Köszönjük az egyesület tagjainak, hogy részt vehettünk benne!

[peg-gallery album=”http://picasaweb.google.com/data/feed/api/user/101040614410642734258/albumid/6343816342143225297?alt=rss&kind=photo” ]