Erdei állatok a Szikszai Iskolában (II.)

A második délutáni foglalkozás témája „Az erdei repülő és vízi állatok” volt. Minden foglalkozáson törekedtünk bemutatni az állatok mozgását, fajtáit, életmódját.

A bejáratnál Kriszti néni és Dolli néni fogadta a gyerekeket a szülőket. Erzsike néni és Anita néni irányította a program menetét, az állomások közötti váltásokat, irányították a segítő gyerekeket, és fényképeztek az állomásokon.

Zsóka néni dalt tanított a gyerekeknek, melyet gitárral kísért. Renáta néni és Heni néni mozgásos feladatokkal, a kisbéka kalandjait játszották- mozogták végig az erdőben. Zsuzsi néni és Ákos bácsi őszi társasjátékot játszott a gyerekekkel, melyben a bábuk az erdő repülő és vízi állatai voltak. Anita néni és Edit néni interaktív táblán játszott a gyerekekkel párosító feladatokat. Eti néni és Éva néni találós kérdésekkel készültek, és interaktív táblás feladatokat oldottak meg a gyerekekkel.

A programon lelkesen és motiváltan vettek részt a nagycsoportos óvodások, mely végén jelképes kis ajándékot kaptak. Köszönjük a szülőknek, gyerekeknek és segítő 4.a-s tanulóknak, az iskola vezetésének, valamint az óvónőknek a segítségét!

Az alsós munkaközösség tagjai

Ovi-suli foglalkozás (2022.10.20.)

Ismét ellátogattak hozzánk a Szikszais ovisok. Két csoportban dolgoztunk. Az egyik csoport Zsuzsi nénivel játszott együtt. Őszi hangulatú zenét hallgattak, majd beszélgetőkörben dolgozták fel a zene szövegét. Őszi termésekkel játszottak keresőjátékokat, ujj-tornáztak, majd finommotorikát fejlesztő feladatlapokat oldottak meg. Ákos bácsival az interaktív táblán játszottak a gyerekek: különbségkereső, vonalvezető, memóriafejlesztő és párosító játékokat.

A gyerekek nagy lelkesedéssel vettek részt a programon. Köszönjük az óvónéniknek a segítségüket! A következő héten is várjuk majd a gyerekeket!

/Zsuzsi néni és Ákos bácsi/