Itt járt a Mikulás…

December 6-án iskolánkba is ellátogatott a Mikulás. Az elmúlt napokban már sok-sok piros sapka és szebbnél szebb télapónak készített ajándék jelezte, hogy a gyerekek bizony most is nagyon várják érkezését. Az ablakokban hópihék, fenyőfák jelzik karácsony közeledtét, lassan ünneplőbe öltözik az iskola és a lelkünk is.

Egyszer csak kopogott az 1.b ajtaján… lassan, komótosan besétált két krampusz kísérőjével – Orsi nénivel és Ancsa nénivel – és hátán teli puttonyával. A gyerekek kedves verssel fogadták és hellyel kínálták a megfáradt télapót, aki ezelőtt épp az óvodánkba vitt a gyerekeknek ajándékot. Hozzánk sem jött üres kézzel, mindenkinek hozott csomagot és a tiszteletére mondott verseket, dalokat szaloncukorral hálálta meg.

Osztályról osztályra haladt az alsó tagozatban, ahol rengeteg szép, saját kézzel készített ajándékot is kapott a gyerekektől, amit jószóval viszonzott. Voltak, akik furulyán játszott dallamokkal lepték meg, de akadtak, akik elmesélték, milyen meglepetést hozott már reggelre a csizmájukba… és persze mindenki megígérte neki, hogy ezután még jobban fog tanulni és még kevesebbet fog rosszalkodni…

Mikulás útja ezután a felső tagozatosokhoz vezetett. Még tartott az óra, amikor megérkezett, így kicsengetéskor már a folyosón várta a tanulókat – nem kis meglepetésükre és még nagyobb örömükre. A telizsák még nem volt üres, így minden felsős kaphatott a finom szaloncukorból és fényképezkedhetett a télapóval. Miután mindenkit megajándékozott, kedvesen elköszönt és baktatott tovább… ki tudja hová, hiszen még nagyon sok a dolga… Várunk jövőre is, Mikulás!

Művészkedés kávéval

Művészet óra keretében ellátogatott a 4.b osztályba Kajári Katalin, aki kávéval festő művész. Rövid bemelegítő gyakorlatok után megmutatta, hogyan lehet a kávéval különböző árnyalatokat festeni. Először színátmenetes pillangós képet festettünk, utána különböző motívumokat árnyékolhattak a gyerekek kávéval. A művésznő és a gyerekek is nagyon jól érezték magukat a különleges órán. Műveikből kiállítást szeretnénk rendezni az első emeleten. Köszönjük Kajári Katalin segítségét!

[peg-gallery album=”http://picasaweb.google.com/data/feed/api/user/101040614410642734258/albumid/6525335461819319473?alt=rss&kind=photo” ]