Felsős szavalóverseny

2023. február 27-én a felsősök iskolai szavalóversenyen 30 tanuló vett részt. Osztályszintű megmérettetést követően jutottak tovább a diákok az iskolai fordulóba. Az 5-6. osztályos korcsoportban a magas létszám miatt hat oklevelet osztottunk ki. I. helyezést ért el Stefán Jázmin (6. o.) és Barta László (5. b). II. helyezésre Dégi Lilit (6. o.) és Kovács Bálintot (5. b) találta érdemesnek a zsűri. III. helyezést pedig Nagy Krisztina (5. a) és Almási Eszter (5. b) ért el. A 7-8. osztályos korcsoportban I. helyezett lett Szabó Nikoletta (8. o.), II. helyezett Lajtár Ramóna (8. o.), III. helyezett pedig Nagy-György Tamás (7. o.).

Az egyéni versválasztásnak köszönhetően nagyon személyre szabott és üdítően friss költemények is elhangzottak. A versenyen a diákok a helyzetnek megfelelő komolysággal, felkészülten vettek részt. Az elegáns megjelenés szintén emelte a délután színvonalát, amelyen a felsős szikszaisok közel harmada indult, és lett gazdagabb egy-egy szép verssel, emléklappal és tantárgyi ötössel, a helyezettek oklevéllel és szaktanári dicsérettel. Tárgyi jutalomként mindenki írószert, a helyezettek a tanulmányaikhoz jól használható noteszt vagy füzetet kaptak.