Szépolvasó verseny

Az alsósok szépolvasó versenyét január 25-én tartottuk meg. Iskolánk huszonhárom tanulója vállalkozott rá, hogy közönség és zsűri elé bátran kiáll és felolvas.

A verseny két részből állt. Az első fordulóban mindenki azt a mesét olvasta fel, amit iskolában és otthon olvasva begyakorolt. Az égig érő mesefáról egymás után pottyantak le a mesék szép előadásban. Sok meseszereplő költözött közénk ezekben a percekben: Babszem Jankó, Mátyás király Rosszcsont Peti, Bibi és sok kis állatka, akik hol kibékülnek, hol összevesznek.

A mesék felolvasása és egy kis pihenő után a második fordulóban ismeretlen szöveget kaptak a pajtások. Ismeretterjesztő szöveget kellett felkészülés után elolvasniuk. Ez kétszeresen is nehezebb volt, mint a mese, mert akkor kapták kézhez, és ismeretterjesztő szöveget nehezebben lehet elképzelni, előadni, mint egy szép színes mesét. De versenyzőink nem estek kétségbe, megfeleltek e feladatnak is. A szövegek hallgatása közben képzeletünkben megjelentek a medvék, a nagymacskák és a Veszprémi Állatkert állatai.

A verseny végére mindenki derekasan elfáradt, viszont tapasztalatokkal gazdagon lépett ki a teremből. Aki ezen a versenyen részt vett, mindenki nyertes volt, hiszen osztálya legjobb olvasójaként szerepelt.

Az olvasás még mindig nagyon hasznos időtöltés. Olvassunk minél többet!

A helyezettek pedig:

Első osztályosok:

I.helyezett: Stefán Mirjam (1. b)

II.helyezett: Horváth Zétény Károly (1. a)

III.helyezett: Kiss András (1. a)

Második osztályosok:

I.helyezett: Haluska Balázs (2. a)

II.helyezett: Dervalics Boglárka Edit (2. a)

III.helyezett: Zsigmond Róbert (2. a)

Harmadik osztályosok:

I.helyezett: Kálai Kristóf (3. a)

II.helyezett: Lövei György (3. a)

III.helyezettek: Bringye János (3. a) és Cékmán Valentina Mónika (3. b)

Negyedik osztályosok:

I.helyezett: Dömötör Rajmond (4. a)

II.helyezett: Szigetvári József (4. b)

A versenyen emléklapot kaptak: Balla Kevin Krisztián(1.a), Kajti Jázmin Krisztina (1.b), Nagy-Hegyesi Dávid Csaba (1.b), Dani Barbara Maja (2.a), Kothenc Ádám (2.a), Köves Zoltán Patrik (2.a), Vass Réka (3.b), Molnár Maja (3.b), Balázs Olivér (4.a), Hevesi Iringó (4.a), Bognár Boglárka (4.b)

 Felkészítő tanítók: Kovács Edit, Juhász Dolli, Raffai Erzsébet, Zsiga Etelka, Fülöp Henrietta, Kreisch Zsuzsanna.

Gratulálunk mindenkinek!

Megköszönöm kollégáim segítő munkáját a verseny lebonyolításában, a tanulók felkészítésében, a szervezésben.

Kovács Edit

tanítónő