Városi- és térségi mesemondó verseny

Alighogy véget ért az iskolai mesemondó verseny, máris izgulhattunk egy másik eseményen. November 16-án a Városi- és térségi mesemondó versenyt a Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola rendezte meg.

Iskolánkból a helyezett tanulók mérhették össze tudásukat hasonló korú társaikkal. A verseny az 1-2. osztály és a 3-4. osztály korcsoportjában zajlott.

A kisebbek a sorszámukat egy almában találták meg. Ezeket az almákat mesemondás előtt ők maguk tűzték fel a mesebeli almafára. A nagyobbaknál körte volt a sorszám. De nem is ez volt igazán a lényeg, hanem az, hogy sok szép mesét hallgattunk meg. A szép előadásmódokban megelevenedtek a mese szereplői a hallgatóság előtt. Hol erdőben, hol palotában találtuk magunkat, egészen elvarázsolódtunk. A felnőttek is egy kicsit gyermekké válhattak a mesemondás idejére.

Majd felocsúdtunk, mert sajnos egyszer vége szakad a mese világának.

A zsűri döntéséig egy kis szeretetvendégségben volt részünk: süti és tea várta a résztvevőket.

Ezt követően mindenki visszatért a mesevilág helyszínére, és ott kihirdették az eredményeket. A mi iskolánkból Dömötör Rajmond 4. a osztályos tanuló az előkelő 2. helyezést szerezte meg. Elkápráztatta a zsűrit és a felkészítő tanárokat. A felkészítők még külön is gratuláltak a színvonalas előadásához. Reméljük, Rajmi Szentesen, a megyei versenyen szintén elkápráztatja majd a zsűrit!

Akik emléklapot kaptak, de nem keseredtek el. Ahogyan ők mondták: „Egyszer már győztünk, nyertesként jöttünk a városi versenyre.”

Emléklapot kaptak:

Balla Kevin Krisztián, Koczkás Dorina 1. a

Erdélyi Bence Balázs, Kálai Kristóf 3. a

Bognár Boglárka 4. b osztályos tanulóink

Felkészítő tanítók: Kovács Edit /1.a/, Zsiga-Balázs Etelka /3. a/, Kreisch Zsuzsanna /4. a/

Gratulálunk mindenkinek!