Mozilátogatás

2022.03.24-én délután a Makói Mozi műsorából kiszemeltünk egy nekünk való vetítést: Legendárium – Mesék Székelyföldről címmel. Az ötödik osztály és az egész alsó tagozat nyakába szedte a lábát, és elindultak a Hagymaház felé. Az első szép tavaszi nap volt ebben az évben. Sütött a nap, csiviteltek a madarak. Útközben néztük, hogy rügyeznek a fák, nyílnak a tavaszi virágok. Mire odaértünk, jól ki is melegedtünk, kifáradtunk. A mozijegy megvétele után beültünk a nézőtérre és izgatottan vártuk, elkezdődjön a mese.  A történetben megelevenedett a székelyföldi nép történetének egy része. Láthattunk történelmi témájú mozzanatokat. A Varázspatkó segítségével betekintést nyertünk a legendák világába. Drukkoltunk Zetének, Rékának és Nagyapónak, hogy az ördög meg ne kaparintsa a fényes patkót. Hiába mesterkedett varázsfőzettel, varázsigékkel, nem sikerült a terve. Szőr Manó is segített a két gyereknek, hogy a gonosz ne tudja kiszárítani a mesefát, és így az emberek nem fogják elfelejteni a mondákat. Érdekesség volt a mesében, hogy rovásírás volt a Varázspatkón, amit 3. osztályban magyarból már tanulunk.

Köszönjük, hogy részt vehettünk ezen a programon! Köszönet Föedl Andrea tanárnőnek (az 5.a osztályfőnökének), aki megszervezte ezt a mozidélutánt!

/Kovács Edit tanítónő/