Felolvasómaraton 2022

A makói Szikszai György Református Óvoda és Általános Iskolában nagy napra ébredtünk: a  Kajoni János Megyei Könyvtár Felolvasómaratonjára készültünk. Az idén Nemes Nagy Ágnes költőnőnk verseiből válogathattunk.

Az alsósok közösen és egyénileg olvastak fel verseket. Volt olyan osztály, aki videófelvételt is készített a jeles eseményről. A gyerekek lelkesen olvastak, verseket mondtak. Külön öröm volt számomra, hogy a legkisebbek, akik most érnek a végére a betűtanulásnak, milyen szépen és komolyan álltak helyt.

A felsősök már előtte való napokban kezdték a készülődést. Böngészték az internetet Nemes Nagy Ágnes életéről, munkásságáról. Erről számoltak be kedden osztályuk és magyartanáruk előtt. Maguk választottak költeményt, amit megindokoltak, miért is arra esett a választás. A felolvasáson kívül rajzokat, komoly képgyűjteményt készítettek az írónő életének egy-egy állomásáról, történéseiről.

Az olvasás szeretetének csíráját kisiskolás korban tudjuk elültetni. Azt gondolom, ezen a napon elindítottunk valamit… (Kovács Edit tanítónő)

Köszönjük tanulóinknak a részvételt és Kovács Edit tanítónőnek, hogy megszervezte iskolánkban a felolvasómaratont!